Magunkról

 

 

Magunkról

 

A menedzserguru.hu portál célja a vezetői,

üzleti, vállalati, vállalkozói, szervezeti ismeretek és

kultúra fejlesztése az aktuális gazdasági és társadalmi

körülmények között, és azoknak megfelelően.

 

A menedzserguru.hu a személyes, a szervezeti és a produktivitási

hatékonyság gyakorlati megvalósításának támogatására

törekszik cikkeivel és írásaival,

amelyeknek mindegyike valamilyen

tanulságul szolgál információs anyagaival,

tanulsággal szolgáló példáival, valamint az általa ajánlott

továbbképző programokkal.

 

Minden céget és szervezetet a benne dolgozó

munkatársak tesznek élővé, megfoghatóvá, a külvilág

számára láthatóvá és sikeressé. Emiatt fontos, hogy

mindenki a maga pozíciójában, a hierarchiában elfoglalt

helye szerint, rendelkezzen naprakész releváns

tudással, és rendelkezzen azokkal a készségekkel,

szemlélettel, gondolkodásmóddal is,

amelyek e tudás alkalmazásában sikeressé teszik.

 

Ezért javasoljuk a menedzserguru.hu internetes portál

követését.

 

Üdvözlettel:

Vaszari András

szociológus, közgazdász, változás- és válságmenedzser

vezető tréner, coach, tanácsadó

egyéni és vállalati soft skill fejlesztési szakértő

mentor

Tel.: 06-30-555-1199

 

 

 

 



A weboldal feltöltés alatt!

Jelenleg weboldal feltöltése folyamatban van.
Ezen időszakban, míg a tartalom feltöltésre kerül,
weboldalát a keresők nem látják, nem indexelik.

Ha a tartalom feltöltésre került, jelezze felénk,
és aktiváljuk weboldalát.

Tovább »

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk